Mourinho békülne
nikefootball 2006.05.07. 11:14
Az utóbbi időben felélénkült a szócsata José Mourinho, és Arséne Wenger közt, a portugál azonban kész kibékülni kollégájával
Persze hozzáfűzte, hogy ez csak akkor történik meg, ha Wenger befejezi a Chelsea ócsárlását, és őt sem hülyézi le többet.
Azért Mourinho is mondott ezt-azt, sőt, már Wenger akarta feljelenteni a ligánál. Persze nem történt semmi ilyesmi, de azért a szövetség mégis beleavatkozott az ügybe azzal, hogy felszólította mindkét vezetőedzőt arra, hogy fejezzék be a marakodást.
A békülés felé Mourinho már megtette az első lépéseket azzal, hogy kijelentette, hogy tiszteli az Arsenal vezetőedzőjét, és esze ágában sem volt megsérteni őt, viszont amit mondott azt vállalja, és nem vonja visza. Mourinho:" Ha ő kész arra, hogy bocsánatot kérjen azért amiket mondott a Chelsea-ről, akkor én is megteszem."
"Ez természetesen nem személyes dolog volt, a szavak nem az emberi való ellen irányultak."
"Tisztelem Wengert mint embert, mert sikeres, és ebben senki sem segített neki. Nagy dolgokat vitt véghez."
"A gond az, hogy túl sok dolgot mond a Chelsea-ről. Vannak olyanok amik kissé sértőek, például mikor lebutázott, és még sorolhatnám. De voltak azért viccesek is, mondjuk mikor azt mondta, hogy egyetlen Premiership-et nyertem csak. Egy szezon alatt nem tudok kettőt nyerni."
"De most már elég volt, az lesz a legjobb mindkettőnknek. Jelenleg épp elég gondom van a csapattal a legutóbbi vereség miatt, most azzal kell foglalkoznom, és biztos neki is sok dolga van az Arsenal-nál."
"A legjobb az lesz ha befejezzük a marakodást."
|